A HAJDU Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. 2018. év elején elkezdte az 1984-ben létesült mára már elavulttá és az igényekhez képest nagy kapacitásúvá vált ipari szennyvíztisztító üzemének mind gépészeti, mind építészeti felújítását. Az üzem fajlagos energia fogyasztása magas és a fenntartása is költséges volt. A rekonstrukció során, elsődleges szempont a hatóság által előírt kibocsátási határértékeknek történő maradéktalan megfelelés, továbbá a hatékonyság és megbízhatóság növelése volt. A felújításra került szennyvíztisztító üzem tervezésével és kivitelezésével, valamint a vízjogi létesítési engedélyezési dokumentáció összeállításával a HAJDU Infrastruktúra Zrt. a KÖRTE Környezettechnika Kft.-t bízta meg. A projekt helyi felügyeletét és a kapcsolódó gépészeti és építészeti felújításokat a Hajdu Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. munkatársai koordinálták.

A teljes rekonstrukció két ütemben valósul meg.  Első ütemben a teljes szennyvíztisztítási technológia újult meg beleértve a szivattyúkat, vegyszeradagoló rendszereket, csőhálózatokat, villamos rendszereket. Továbbá megvalósultak az építészeti felújítások is, amelyek során az üzem födémszigetelése (hő és víz), a falazat cseréje történt meg szendvicspanelre, illetve a felújítással érintett terület festése, műgyantázása. A beruházás II. ütemében az ioncserélő rendszer teljes felújítása fog megvalósulni, várhatóan 2019 második felében.

Az új szennyvíztisztító rendszer 135 m3/nap kapacitású, a korábbival megegyező technológiájú, de az igényekhez méretezett modern rendszer. A beruházás eredményeként kevesebb vegyszer felhasználást és a korszerű technológiai berendezéseknek köszönhetően az energiafelhasználás csökkenését várjuk. A lezajlott teljesítménypróba mérési eredményei alapján kijelenthető, hogy a tervezett kapacitásra alkalmas az új szennyvíztisztító rendszer, illetve a kibocsátásra kerülő tisztított víz minden, a hatóság által előírt kibocsátási határértéknek megfelelő.

A hatóság által előírt 2 hónapos próbaüzem december 11-én sikeresen zárult.